Ki hinné, hogy
Magyarországot és Tajvant mennyi minden köti össze… Például az, hogy a
blogszerző jelenleg éppen Tajvanon tölti napjait. Emellett az is, hogy Tajvanon
még mindig a Kínai Köztársaság Polgári Törvénykönyve van hatályban, amit
1929-ben fogadtak el, és 1929-30-ban szakaszosan léptettek hatályba – vagyis
éppen 30 évvel az első magyar Ptk. elfogadása és 85 évvel a második magyar Ptk.
hatályba lépése előtt. A mostani blogbejegyzés arról szól, hogyan látja egy
komparatista a Kínai Köztársaság Polgári Törvénykönyvének születését. És az is
kiderül belőle, hogy a BGB első standard angol fordítását egy kínai jogász
készítette…
A nankingi kormányzat az északi hadjárat (1926-1928) sikerét követően
addig egyik köztársasági kurzus részéről sem tapasztalt lendülettel és
hatékonysággal vette fel újra a kodifikáció fonalát. A munka alapja az 1925 –
1926. évi tervezet volt, de a folyamatot szervezeti, személyi és politikai
szempontból is új alapokra helyezték. A Jogi Kodifikációs Bizottságot
felszámolták, és a törvényelőkészítést a törvényhozó yuan keretei között létrehozott öt különleges bizottság – köztük a
polgári és kereskedelmi kodifikációs bizottságok – feladatává tették. A Kuomintang
(KMT) Központi Politikai Tanácsa közvetlen politikai gyámságot gyakorolt a
kodifikáció felett, és a folyamat előrehaladásával párhuzamosan számos
jogalkotási alapelvet fogalmazott meg (a kötelmi könyvhöz 1929 júniusában
mindösszesen tizenötöt), amelyek követését elvárta. Ezek egy része erősen
elvont, ideológiai jellegű iránymutatás volt: a KMT például olyan új társadalmi
egyensúly megteremtését várta az egyéni és közösségi érdekek között, ami magasabb
rendű mind a kommunizmus, mind a kapitalizmus által kínált megoldásoknál. Az
ilyen természetű iránymutatások jelentőségét sem szabad azonban alábecsülnünk.
A kodifikátorok pontosan ezek alapján nyúltak hozzá bátrabban az addig érdemi
változtatás nélkül a BGB-ből átvett kötelmi könyvhöz, és tekintették immár
releváns mintának az addig tabunak számító 1922. évi szovjet-orosz polgári
törvénykönyvet.
A Központi Politikai Tanács egyes alapelvei
ugyanakkor ennél lényegesen konkrétabbak voltak, és igen határozott elképzelést
tartalmaztak a kívánt új egyensúly egyes elemeiről. Külön alapelv fektette le a
törvényes kamat és a kölcsönügylet során alkalmazható maximális kamatláb
mértékét. Alapelvi szinten mondták ki, hogy a földbérlő jogosult a bérleti díj
mérséklését kérni, ha rajta kívül álló körülmények miatt a termés rossz volt. A
politikai gyámság természetesen bizonyos mértékben korlátozta a kodifikátorok
mozgásterét, azonban – a korábbi helyzettel szöges ellentétben – a politikai
hatalom valós érdeklődését tükrözte a kodifikációs folyamat eredményével
kapcsolatban, és azzal kecsegtetett, hogy az alapelvek megfelelő érvényesülése
esetén a kódex elfogadására a politikai szándék is meglesz.
A kodifikátorok személyét tekintve szintén
alapvető változásokat tapasztalhatunk. A japán tanácsadók
dominanciája a japán-kínai feszültség kiéleződésével megszűnt. A KMT és a
Szovjetunió között 1921-től kialakult bizonyos együttműködés, ami szovjet
tanácsadók megjelenésével is járt. Ennek azonban Csang Kaj-sek 1926-ban váratlanul
véget vetett, és kiutasította a szovjet tanácsadókat. A kodifikációs folyamatban így
közvetlen szovjet jelenlét nem kimutatható. Bár a polgári jogi kodifikációs bizottság munkájában továbbra is részt
vett külföldi tanácsadó (Georges Padoux, majd Jean Escarra), a külföldi
mintakövetés irányát és mértékét már egyértelműen a munkába bevont, külföldön
tanult és praktizált, több nyelven anyanyelvi szinten beszélő, a nyugati
kultúrát tökéletesen ismerő kínai jogpolitikai és jogászelit határozta meg. A
polgári jogi kodifikációs bizottság elnöke, Fu Bingchang (Foo Ping-sheung) Hong
Kongban tanult, négy tagjából kettő pedig európai (német és francia)
egyetemeken. Hasonló kvalifikációkkal rendelkeztek a KMT Központi Politikai
Tanácsának a kodifikációs alapelveket megfogalmazó és a kodifikációt aktívan
követő tagjai: a Hong Kong-i származású Wang Chonghui az Egyesült Államokban és
Németországban tanult, és tőle származik a BGB első standard angol (!)
fordítása 1907-ből; Hu Hanmin, aki a polgári jogi kodifikációs bizottság 200
üléséből 80-nál több ülésén személyesen is részt vett, Japánban végzett jogot;
Cai Yuanpei Németországban, Sun Fo az Egyesült Államokban folytatott egyetemi
tanulmányokat. Ez az intellektuális háttér lehetővé tette, hogy a kodifikátorok
szükség esetén magabiztosan és kreatívan nyúljanak külföldi mintákhoz.
A Qing-dinasztia, illetve a Köztársaság
kodifikációs kísérletei során hosszú ideig japán, német és francia mintára
párhuzamosan zajlott a polgári és kereskedelmi törvénykönyvek szövegezése. 1929-ben
a KMT – a kereskedelmi törvénykönyv tervezetét előkészítő francia Jean Escarra
legnagyobb meglepetésére – a monista felfogást tette magáévá. A lépés mögötti
politikai megfontolás az volt, hogy az ország újraegyesítését és az
osztályellentétek meghaladását zászlójára tűző KMT nem vállalhatta fel egy
külön, ráadásul jelentős arányban külföldi érdekeltségű, kereskedői „kaszt”
számára szóló törvénykönyv megalkotását.
Ez a változtatás a polgári törvénykönyv korábbi
ötkönyves struktúrájának fenntartása mellett azzal járt, hogy az általános
alapelveket, illetve a kötelmi könyv általános részét a kereskedelmi igényeknek
megfelelően át kellett fogalmazni, ami egyúttal jelentős modernizációs
tényezőnek is bizonyult. Hasonlóan átdolgozták az adásvételi szerződésre
vonatkozó különös szabályokat, és újabb – korábban a kereskedelmi törvénykönyv
tervezetében szereplő – szerződéstípusokat (folyószámla-szerződés, bizományosi
és közvetítői szerződés) emeltek be a kódexbe. Nem illesztették viszont be a
gazdasági társaságokra, az értékpapírokra, a biztosítási szerződésekre, illetve
a tengeri kereskedelmi jogra vonatkozó szabályozást, amelyekre vonatkozóan a
kereskedelmi jogi kodifikációs bizottság előterjesztésében külön törvényeket
hirdettek ki 1929 végén. Magát a Polgári Törvénykönyvet (Zhonghua minguo minfa, 中華民國民法) könyvenként lépcsőzetesen léptették hatályba,
minden könyvre külön életbe léptető törvényt elfogadva. A hatályba lépés dátuma
az alapelveket tartalmazó könyv esetében 1929. október 10., a kötelmi könyv
esetében pedig 1930. május 5. volt.
Bár az 1929-30. évi köztársasági kodifikáció
lényegesen szélesebb kitekintést tett a jogalkotás előkészítése során (például
a brazil, olasz, szovjet és török kódexek vizsgálatával), az alapvető orientáción
nem változtatott. Egyes szerzők szerint a köztársasági Polgári törvénykönyv
rendelkezéseinek 95%-a német és svájci forrásból származik, mások
kissé árnyaltabban úgy becsülik, hogy a rendelkezések 60-70%-a német, 30-40%-a
svájci, 10-20%-a francia, japán és szovjet-orosz eredetű. Érdemes megjegyezni, hogy az Egyesült Államok
növekvő intellektuális befolyása csak a II. világháború után kezdte éreztetni
hatását Kínában. Az Igazságügyi Minisztérium 1947-ben kérte fel Roscoe Pound-ot
tanácsadónak, aki három előadást tartott Kínában, és öt pontból álló
igazságszolgáltatási reformtervet vázolt fel. 1949 után az amerikai hatás természetesen
Tajvan területére korlátozódott, de ott sem eredményezte a jogrendszer
rendszerszintű átalakulását.
A köztársasági időszak jogi reformjainak átfogó
és kiegyensúlyozott értékelése a mai napig várat magára. A Kínai Népköztársaság
hivatalos jogtörténetírása a Csang Kaj-sek-éra jogalkotását a feudális Kínából
átmentett reakciós elemek, külföldi mintákról másolt burzsoá jog és az elnyomó
fasiszta rendszer terrorista politikája egyvelegének tekinti. Ez a felfogás enyhén
szólva is alulértékeli a köztársasági időszak eredményeit. Hasonlóan vegyes
1929 – 1930-ban elfogadott és kihirdetett köztársasági Polgári Törvénykönyv megítélése.
Önmagában az a tény, hogy a KMT-kormányzat mind
szakmai, mind politikai vonalon képes volt végigvinni Kína történetének első –
és mindmáig egyetlen – átfogó polgári jogi kodifikációját, elismerésre méltó
teljesítmény. A Kínai Köztársaság Polgári Törvénykönyve a kodifikációs
technika, a jogi műveltség, az adaptáció és innováció olyan példáját nyújtotta,
amihez a Kínai Népköztársaság az 1999. évi szerződési törvény elfogadásáig még
hasonlót sem tudott felmutatni. Szemben a késői Qing-reformok és a Beiyang-éra
tervezeteivel, az 1929 – 1930. évi Polgári Törvénykönyv elsődleges célközönsége
nem a területenkívüliség jövőjéről döntő nagyhatalmak voltak: a kodifikáció
mögött tényleges jogegységesítési és modernizációs szándék állt. Anekdotikus
adatok, illetve néhány szűkebb körű szisztematikus felmérés valóban arra
utalnak, hogy a kódex érvényesülése a gyakorlatban korántsem volt általános. A
Polgári Törvénykönyv azonban egyáltalán nem volt „alkalmazhatatlan” – pusztán
„alkalmatlan” volt arra, hogy a Köztársaság utolsó évtizedeinek kaotikus és
tragikus viszonyaiból fakadó valamennyi problémát orvosolja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése