2014. április 23., szerda

Szeged híres város, Taipei-jal határos


Ki hinné, hogy Magyarországot és Tajvant mennyi minden köti össze… Például az, hogy a blogszerző jelenleg éppen Tajvanon tölti napjait. Emellett az is, hogy Tajvanon még mindig a Kínai Köztársaság Polgári Törvénykönyve van hatályban, amit 1929-ben fogadtak el, és 1929-30-ban szakaszosan léptettek hatályba – vagyis éppen 30 évvel az első magyar Ptk. elfogadása és 85 évvel a második magyar Ptk. hatályba lépése előtt. A mostani blogbejegyzés arról szól, hogyan látja egy komparatista a Kínai Köztársaság Polgári Törvénykönyvének születését. És az is kiderül belőle, hogy a BGB első standard angol fordítását egy kínai jogász készítette…

A nankingi kormányzat az északi hadjárat (1926-1928) sikerét követően addig egyik köztársasági kurzus részéről sem tapasztalt lendülettel és hatékonysággal vette fel újra a kodifikáció fonalát. A munka alapja az 1925 – 1926. évi tervezet volt, de a folyamatot szervezeti, személyi és politikai szempontból is új alapokra helyezték. A Jogi Kodifikációs Bizottságot felszámolták, és a törvényelőkészítést a törvényhozó yuan keretei között létrehozott öt különleges bizottság – köztük a polgári és kereskedelmi kodifikációs bizottságok – feladatává tették. A Kuomintang (KMT) Központi Politikai Tanácsa közvetlen politikai gyámságot gyakorolt a kodifikáció felett, és a folyamat előrehaladásával párhuzamosan számos jogalkotási alapelvet fogalmazott meg (a kötelmi könyvhöz 1929 júniusában mindösszesen tizenötöt), amelyek követését elvárta. Ezek egy része erősen elvont, ideológiai jellegű iránymutatás volt: a KMT például olyan új társadalmi egyensúly megteremtését várta az egyéni és közösségi érdekek között, ami magasabb rendű mind a kommunizmus, mind a kapitalizmus által kínált megoldásoknál. Az ilyen természetű iránymutatások jelentőségét sem szabad azonban alábecsülnünk. A kodifikátorok pontosan ezek alapján nyúltak hozzá bátrabban az addig érdemi változtatás nélkül a BGB-ből átvett kötelmi könyvhöz, és tekintették immár releváns mintának az addig tabunak számító 1922. évi szovjet-orosz polgári törvénykönyvet.


A Központi Politikai Tanács egyes alapelvei ugyanakkor ennél lényegesen konkrétabbak voltak, és igen határozott elképzelést tartalmaztak a kívánt új egyensúly egyes elemeiről. Külön alapelv fektette le a törvényes kamat és a kölcsönügylet során alkalmazható maximális kamatláb mértékét. Alapelvi szinten mondták ki, hogy a földbérlő jogosult a bérleti díj mérséklését kérni, ha rajta kívül álló körülmények miatt a termés rossz volt. A politikai gyámság természetesen bizonyos mértékben korlátozta a kodifikátorok mozgásterét, azonban – a korábbi helyzettel szöges ellentétben – a politikai hatalom valós érdeklődését tükrözte a kodifikációs folyamat eredményével kapcsolatban, és azzal kecsegtetett, hogy az alapelvek megfelelő érvényesülése esetén a kódex elfogadására a politikai szándék is meglesz.

A kodifikátorok személyét tekintve szintén alapvető változásokat tapasztalhatunk. A japán tanácsadók dominanciája a japán-kínai feszültség kiéleződésével megszűnt. A KMT és a Szovjetunió között 1921-től kialakult bizonyos együttműködés, ami szovjet tanácsadók megjelenésével is járt. Ennek azonban Csang Kaj-sek 1926-ban váratlanul véget vetett, és kiutasította a szovjet tanácsadókat. A kodifikációs folyamatban így közvetlen szovjet jelenlét nem kimutatható. Bár a polgári jogi kodifikációs bizottság munkájában továbbra is részt vett külföldi tanácsadó (Georges Padoux, majd Jean Escarra), a külföldi mintakövetés irányát és mértékét már egyértelműen a munkába bevont, külföldön tanult és praktizált, több nyelven anyanyelvi szinten beszélő, a nyugati kultúrát tökéletesen ismerő kínai jogpolitikai és jogászelit határozta meg. A polgári jogi kodifikációs bizottság elnöke, Fu Bingchang (Foo Ping-sheung) Hong Kongban tanult, négy tagjából kettő pedig európai (német és francia) egyetemeken. Hasonló kvalifikációkkal rendelkeztek a KMT Központi Politikai Tanácsának a kodifikációs alapelveket megfogalmazó és a kodifikációt aktívan követő tagjai: a Hong Kong-i származású Wang Chonghui az Egyesült Államokban és Németországban tanult, és tőle származik a BGB első standard angol (!) fordítása 1907-ből; Hu Hanmin, aki a polgári jogi kodifikációs bizottság 200 üléséből 80-nál több ülésén személyesen is részt vett, Japánban végzett jogot; Cai Yuanpei Németországban, Sun Fo az Egyesült Államokban folytatott egyetemi tanulmányokat. Ez az intellektuális háttér lehetővé tette, hogy a kodifikátorok szükség esetén magabiztosan és kreatívan nyúljanak külföldi mintákhoz.

A Qing-dinasztia, illetve a Köztársaság kodifikációs kísérletei során hosszú ideig japán, német és francia mintára párhuzamosan zajlott a polgári és kereskedelmi törvénykönyvek szövegezése. 1929-ben a KMT – a kereskedelmi törvénykönyv tervezetét előkészítő francia Jean Escarra legnagyobb meglepetésére – a monista felfogást tette magáévá. A lépés mögötti politikai megfontolás az volt, hogy az ország újraegyesítését és az osztályellentétek meghaladását zászlójára tűző KMT nem vállalhatta fel egy külön, ráadásul jelentős arányban külföldi érdekeltségű, kereskedői „kaszt” számára szóló törvénykönyv megalkotását.


Ez a változtatás a polgári törvénykönyv korábbi ötkönyves struktúrájának fenntartása mellett azzal járt, hogy az általános alapelveket, illetve a kötelmi könyv általános részét a kereskedelmi igényeknek megfelelően át kellett fogalmazni, ami egyúttal jelentős modernizációs tényezőnek is bizonyult. Hasonlóan átdolgozták az adásvételi szerződésre vonatkozó különös szabályokat, és újabb – korábban a kereskedelmi törvénykönyv tervezetében szereplő – szerződéstípusokat (folyószámla-szerződés, bizományosi és közvetítői szerződés) emeltek be a kódexbe. Nem illesztették viszont be a gazdasági társaságokra, az értékpapírokra, a biztosítási szerződésekre, illetve a tengeri kereskedelmi jogra vonatkozó szabályozást, amelyekre vonatkozóan a kereskedelmi jogi kodifikációs bizottság előterjesztésében külön törvényeket hirdettek ki 1929 végén. Magát a Polgári Törvénykönyvet (Zhonghua minguo minfa, 中華民國民法) könyvenként lépcsőzetesen léptették hatályba, minden könyvre külön életbe léptető törvényt elfogadva. A hatályba lépés dátuma az alapelveket tartalmazó könyv esetében 1929. október 10., a kötelmi könyv esetében pedig 1930. május 5. volt. 

Bár az 1929-30. évi köztársasági kodifikáció lényegesen szélesebb kitekintést tett a jogalkotás előkészítése során (például a brazil, olasz, szovjet és török kódexek vizsgálatával), az alapvető orientáción nem változtatott. Egyes szerzők szerint a köztársasági Polgári törvénykönyv rendelkezéseinek 95%-a német és svájci forrásból származik, mások kissé árnyaltabban úgy becsülik, hogy a rendelkezések 60-70%-a német, 30-40%-a svájci, 10-20%-a francia, japán és szovjet-orosz eredetű. Érdemes megjegyezni, hogy az Egyesült Államok növekvő intellektuális befolyása csak a II. világháború után kezdte éreztetni hatását Kínában. Az Igazságügyi Minisztérium 1947-ben kérte fel Roscoe Pound-ot tanácsadónak, aki három előadást tartott Kínában, és öt pontból álló igazságszolgáltatási reformtervet vázolt fel. 1949 után az amerikai hatás természetesen Tajvan területére korlátozódott, de ott sem eredményezte a jogrendszer rendszerszintű átalakulását.

A köztársasági időszak jogi reformjainak átfogó és kiegyensúlyozott értékelése a mai napig várat magára. A Kínai Népköztársaság hivatalos jogtörténetírása a Csang Kaj-sek-éra jogalkotását a feudális Kínából átmentett reakciós elemek, külföldi mintákról másolt burzsoá jog és az elnyomó fasiszta rendszer terrorista politikája egyvelegének tekinti. Ez a felfogás enyhén szólva is alulértékeli a köztársasági időszak eredményeit. Hasonlóan vegyes 1929 – 1930-ban elfogadott és kihirdetett köztársasági Polgári Törvénykönyv megítélése.

Önmagában az a tény, hogy a KMT-kormányzat mind szakmai, mind politikai vonalon képes volt végigvinni Kína történetének első – és mindmáig egyetlen – átfogó polgári jogi kodifikációját, elismerésre méltó teljesítmény. A Kínai Köztársaság Polgári Törvénykönyve a kodifikációs technika, a jogi műveltség, az adaptáció és innováció olyan példáját nyújtotta, amihez a Kínai Népköztársaság az 1999. évi szerződési törvény elfogadásáig még hasonlót sem tudott felmutatni. Szemben a késői Qing-reformok és a Beiyang-éra tervezeteivel, az 1929 – 1930. évi Polgári Törvénykönyv elsődleges célközönsége nem a területenkívüliség jövőjéről döntő nagyhatalmak voltak: a kodifikáció mögött tényleges jogegységesítési és modernizációs szándék állt. Anekdotikus adatok, illetve néhány szűkebb körű szisztematikus felmérés valóban arra utalnak, hogy a kódex érvényesülése a gyakorlatban korántsem volt általános. A Polgári Törvénykönyv azonban egyáltalán nem volt „alkalmazhatatlan” – pusztán „alkalmatlan” volt arra, hogy a Köztársaság utolsó évtizedeinek kaotikus és tragikus viszonyaiból fakadó valamennyi problémát orvosolja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése