Az
EP-választások és az EU Bíróságának devizahitelekkel kapcsolatos döntése egy
rövid időre Magyarországon is felkeltették az érdeklődést az Unió intézményei
irányt. Ezt a hullámot meglovagolva figyelmünket most mi is ide irányítjuk –
egészen pontosan az Európai Unió Bíróságára. Az EU Bíróságának joggyakorlata
maga a Kánaán egy összehasonlító jogász számára. Molière úrhatnám polgárához
hasonlóan ugyanis, aki negyven éven át beszélt prózában anélkül, hogy tudott
volna róla, a Bíróság is folyamatosan műveli a komparatisztikát – még akkor is,
ha éppen nem áll szándékában…
Az Európai Unió Bírósága esetében
az összehasonlító módszer alkalmazása az ítélkezés során természetes, sőt
szükségszerű. Mivel a bírák igen eltérő jogi kultúrákban nevelkedtek, a
jogalkalmazás során felhívott referenciák többnyelvűek, és az elbírálandó ügyek
legtöbbje csak valamilyen tagállami jogi kontextusban értelmezhető, általában
már a tényállás vagy az eldöntendő jogkérdés megállapítása, illetve a jogi
érvelések dekódolása és ütköztetése sem lehetséges komparatív módszerek
alkalmazása nélkül. A jogösszehasonlításnak ez a fajta processzuális
megnyilvánulása minden nemzetközi jellegű igazságszolgáltatási fórum
működésének szükségszerű és gyakran nem tudatosuló velejárója akkor is, ha a
bírákat komparatív megfontolások egyáltalán nem vezérlik.
Az összehasonlító módszer
szubsztantív megnyilvánulása ezzel szemben azt jelenti, hogy a jogalkalmazó egy
konkrét ügy elbírálása során a jogtalálás vagy jogalkalmazás folyamatában normatív
vagy inspirációs jelleggel tudatosan figyelembe vesz olyan megoldásokat,
amelyek forrása nem a saját (értsd: az adott ügyben alkalmazandó)
jogrendszerében található. Az Európai Unió Bírósága szempontjából ez a külső
forrás lehet valamely tagállam, tagállamok vagy a tagállamok összességének
joga, illetve nem tagállami jogrendszerek vagy a nemzetközi jog szabályai. A
mértékadó szerzők – különösen a Bíróság egykori bírái – persze határozottan
kitartanak azon álláspont mellett, hogy az így meghatározott összehasonlító
módszer mindenekelőtt jogértelmezési módszer, és még a joghézagok kitöltése
esetén sem jogalkotást végez a fórum, hanem pusztán az íratlan jog szabályait
transzformálja írott joggá.
Jogösszehasonlítás
és jogpolitika
A Bíróság már a kezdet kezdetén
nyíltan és egyértelműen megnevezve felvállalta az összehasonlító módszer alkalmazását.
A trend azonban érdekes módon úgy alakult, hogy az évek múlásával a direkt
utalások egyre ritkábbak és egyre áttételesebbek lettek a Bíróság ítéleteiben,
míg a főtanácsnoki indítványok ambiciózus komparatista szemlélete nem
változott. Úgy tűnik viszont, hogy az összehasonlító módszer alkalmazásának
jogpolitikai céljai minden terminológiai változástól függetlenül állandósultak.
Az első jogpolitikai célkitűzés
röviden úgy foglalható össze, hogy a Bíróság a jogrendszerek vizsgálata révén
az európai integráció általa vélt célkitűzéseinek és érdekeinek leginkább megfelelő
megoldást azonosítsa, amit a Bíróság egykori tagjai írásaikban „a leginkább
megfelelő szabálynak”, „a legjobb megoldásnak” vagy az „optimális standardnak”
neveznek. E jogpolitikai célkitűzés valódi jelentősége messze túlmutat egyes
jogkérdésekre adott válaszokon. Konrad
Zweigert és Hein Kötz, az
összehasonlító jogtan emblematikus alakjai, már az európai integráció kezdeti
stádiumában tisztán látták, hogy a jogösszehasonlítás valójában jogalkotást,
egy európai szintű jogrendszer megteremtését és ezzel párhuzamosan a nemzeti
jogrendszerek európaiasítását alapozza meg. A Bíróság tevékenysége e körben
célját és tartalmát tekintve sem érték- vagy érdeksemleges.
A Bíróság másik kulcsfontosságú
jogpolitikai célkitűzése az összehasonlító módszer alkalmazásával az uniós jog
elfogadottságának és legitimitásának erősítése, és ezzel az uniós jog primátusának,
illetve tényleges és egységes alkalmazásának biztosítása valamennyi tagállamban.
E célkitűzés pozitív és negatív megközelítésben is érvényesül. A pozitív
megközelítés lényege, hogy az Európai Unió Bíróságának jogösszehasonlítás révén
legitimált álláspontja elvileg olyan autoritással rendelkezik, amely alapján
ésszerűen elvárható a tagállami hatóságoktól az EUSz 4. cikk (3) bekezdésében
foglalt lojális együttműködés elvének tiszteletben tartása. Különösen nagy jelentősége
van ennek a szempontnak az uniós és tagállami jog eltérő alapjogvédelmi szintje
esetén felmerülő feszültségek kezelésében. A negatív megközelítés abban
nyilvánul meg, hogy az Európai Unió Bírósága az uniós jog értelmezése során
tekintettel van egyes tagállamok társadalom- és jogpolitikai érzékenységeire. Így
jogon kívüli szempontok figyelembe vételével olyan középutas megoldásokat
alakít ki, amely mögött nemcsak jogi, hanem jogpolitikai konszenzus is
teremthető. Az összehasonlító módszer alkalmazása az első esetben az
aktivizmus, a második esetben az önkorlátozás argumentációs hátterét képezi. A
Bíróság tevékenysége e körben sem érték- vagy érdeksemleges.
A
jogösszehasonlítás jogalapjai
Az Európai Unió Bírósága az
összehasonlító módszer alkalmazásának alátámasztására több általános és
speciális jogalapot felhív, amelyek lehetővé – adott esetben kötelezővé –
teszik a jogösszehasonlítást a jogalkalmazás során. A legáltalánosabb jogalap
az EUSz 19. cikke – korábban az EKSz 220., azt megelőzően 164. cikke –,
amelynek értelmében az Európai Unió Bírósága „biztosítja a jog tiszteletben
tartását a Szerződések értelmezése és alkalmazása során.” A cikk értelmezhető
lenne szűken is, ami pusztán arra utalna, hogy a Bíróság más intézmények
aktusainak felülvizsgálata révén biztosítja azok konformitását az
alapszerződésekkel és a másodlagos joggal. A Bíróság azonban a cikkben szereplő
„jog” kifejezés kiterjesztő értelmezésével megnyitotta a kaput az általános
jogelvek beáramlása előtt.
Az általános jogelvek
azonosításának és értelmezésének követelménye szükségszerűen vezet az
összehasonlító módszer alkalmazásához, ami elől az Európai Unió Bírósága sem
kívánt kitérni. 1996-ban a fórum egyértelműen úgy foglalt állást, hogy a
közösségi jog értelmezése során a tagállamok jogrendszereinek közös általános
elvei szerinti értelmezés az általánosan elfogadott értelmezési szabályok közé
tartozik, aminek alkalmazására – az akkor hatályos – EKSz 164. cikke
felhatalmazást nyújt: „Mivel a Szerződés nem
tartalmaz a közösségi jog tagállamok általi megsértésének következményeit
kifejezetten és pontosan szabályozó rendelkezéseket, a Bíróságnak kell – a 164.
cikkel ráruházott, a Szerződés értelmezése és alkalmazása során a jog
tiszteletben tartásának biztosítására vonatkozó feladatát ellátva – ilyen
kérdésről az általánosan elfogadott értelmezési szabályok, különösen a
közösségi jogrendszer alapelvei és adott esetben a tagállamok jogrendszereinek
közös általános elvei szerint döntenie.” (C-46/93 Brasserie du pêcheur SA v
Németország és C-48/93 The Queen és a Secretary of State for Transport
ex parte: Factortame Ltd és társai egyesített ügyek [1996], para 27)
Hasonló dilemmával
szembesül a Bíróság az EUMSz 263. cikk (2) bekezdés – korábban EKSz 230. cikk –alkalmazása
során. A cikk értelmében fórum az uniós jogalkotási aktusok jogszerűségét többek
között „a Szerződések vagy az alkalmazásukra vonatkozó bármely jogi
rendelkezés megsértése” alapján vizsgálhatja. Itt a „bármely
jogi rendelkezés” kifejezés ugyancsak utalhatna egyszerűen a szekunder uniós
jogra. A Bíróság azonban az EUSz 19. cikkéhez hasonló értelmet adott a
terminusnak, újabb jogalapot teremtve ezzel az általános jogelvek uniós jogba
történő inkorporálásához.
Az EUSz 6. cikk (3) bekezdése szerint:
„Az alapvető jogok, ahogyan azokat az emberi
jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény biztosítja,
továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következnek,
az uniós jogrend részét képezik mint annak általános elvei.” A hivatkozott
szerződéshely a Bíróság több évtizedes jogfejlesztő gyakorlatát konszolidálja,
de egyben számos új kérdést is felvet. Az 1950-es és 1960-as években zajlott
jogpolitikai vita a Bíróság Internationale
Handelsgesellschaft és Nold ügyekben
hozott döntéseivel jutott nyugvópontra: a közösségi jog autonómiája nem zárja
ki azt, hogy a Bíróság inspirációt merítsen a tagállamok közös alkotmányos
hagyományaiból, illetve a tagállamokhoz valamilyen módon kapcsolódó nemzetközi
egyezményekből. Míg az utóbbiak – elsősorban az Emberi Jogok Európai Egyezménye
– viszonylag gyakori referenciái a Bíróságnak, a „tagállamok közös alkotmányos
hagyományai” szimbolikus jelentőségük ellenére meglehetősen ritkán játszanak
meghatározó szerepet a Bíróság jogi érvelésében. Ettől függetlenül hozható
precedens arra, hogy az Európai Unió Bírósága hivatkozott konkrét tagállami
alkotmányos rendelkezésre, igyekezett konkrét tagállami alkotmányos
rendelkezések összevetésével kimutatni egyfajta „közös alkotmányos hagyományt”,
vagy konkrét alkotmányos rendelkezések felhívása nélkül hivatkozott a „közös
alkotmányos hagyományra” mint inspirációs forrásra.
Az EUMSz 340. cikk (2) bekezdése
értelmében szerződésen kívüli felelősség esetén
az Unió a tagállamok jogában közös általános elveknek megfelelően megtéríti az
intézményei vagy alkalmazottai által feladataik teljesítése során okozott
károkat. Egyes szerzők szerint ezt a megoldást a szükség szülte, vagyis az
alapszerződések szövegezése során jobb megoldás híján nyúltak ehhez az
eszközhöz. A cikk alkalmazásának tapasztalatai – különös tekintettel a Bíróság
joggyakorlatának jelentős átalakulására az évtizedek alatt – abba az irányba
mutatnak, hogy a cikkben említett „közös általános elvek” talán nem is
léteznek. Mások szerint a helyzet jobban leírható úgy, hogy a Bíróság nem élt
megfelelően a cikk adta lehetőségekkel, és nem sikerült a rendszeres
jogösszehasonlítás eszközével megkonstruálnia az uniós intézmények szerződésen
kívüli kárfelelősségének alapjait. Ettől függetlenül a cikkhez kapcsolódó
joggyakorlat módszertani szempontból igen jelentős.
Kifejezetten aktív az összehasonlító
módszer alkalmazásában az Európai Unió Bírósága az Unió és az alkalmazottai
között felmerülő vitás ügyekben, amelyek elbírálására a fórum az EUMSz 270.
cikke alapján a tisztviselőkre vonatkozó személyzeti szabályzat és az egyéb
alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek keretei között jogosult. A
Bíróság már kezdetektől fogva azt az álláspontot képviselte, hogy az Unió és az
alkalmazott közötti munkavégzésre irányuló jogviszonyra és szerződésükre
főszabály szerint nem valamely (tag)állam joga lesz irányadó. Az Európai
Beruházási Bank Személyzeti Szabályzatának 44. cikke szerint a Bank és az
alkalmazottai közötti munkaszerződésekre a Bank tagállamai jogrendszereinek
közös alapelvei alkalmazandóak, a felmerülő munkaügyi jogviták elbírálására
pedig a 41. cikk értelmében az Európai Unió Bírósága jogosult. Az Európai
Központi Bank alkalmazási feltételei (9 [c)] hasonló rendelkezéseket
tartalmaznak azzal a kiegészítéssel, hogy alkalmazandó jogként a közösségi jog
alapelveit, illetve a tagállamokhoz címzett szociálpolitikai tárgyú
rendeleteket és irányelveket is megjelölik.
Átláthatóság
és módszertan
A Bíróság határozataiban viszonylag
ritkán megjelenő összehasonlító argumentációk csak a jéghegy csúcsát jelentik,
és az eljárások mindegyik fázisában számos forrásból érkeznek komparatív
impulzusok. A főtanácsnoki indítványok hagyományosan a jogösszehasonlítás
gazdag forrásai. Emellett azonban a felek, illetve az eljárásba beavatkozó
Bizottság is gyakran saját kezdeményezésére összehasonlító elemzést végez
beadványaiban. Ilyen elemzésre a Bíróság maga is felkérheti a Bizottságot,
illetve – akár az eljárás szóbeli szakaszának újranyitásával – lehetőséget
biztosíthat a feleknek saját jogrendszerük kapcsolódó megoldásainak
bemutatására. A Bíróság a felektől függetlenül is rendszeresen utasítja saját
szolgálatait összehasonlító elemzések elkészítésére, illetve megbízást adhat
erre külső kutatóműhelyeknek. A Bíróság szervezetrendszerében a mintegy
harmincöt jogászt és dokumentalistát foglalkoztató Kutatási és Dokumentációs
Igazgatóság feladatkörébe tartozik a tagállamok nemzeti jogrendszereivel
kapcsolatos összehasonlító elemzések elkészítése
A Bíróság főleg működésének kezdeti
időszakában és csak kivételes esetekben ismertette részletesen ítéletében a
végzett jogösszehasonlítás eredményeit. A jogösszehasonlítás főszabály szerint
legfeljebb utalás szinten jelenik meg az indokolásokban, és itt is rendszerint
inkább futó, mintsem érdemi referenciáról van szó.
Módszertanilag viszonylag
egyértelmű a helyzet akkor, ha olyan elvekről, fogalmakról vagy konkrét
szabályokról van szó, amelyek valóban közösek a tagállamokban (pl. végrehajtási
rendelkezések meghozatalának lehetősége jogalkotói felhatalmazás alapján). Ez a
forgatókönyv viszont nem túl gyakori, és a Bíróságnak általában olyan
komparatív következtetések alapján kell állást foglalnia, ahol a konvergencia
nem teljes. A Bíróság rendszerint nem habozik „közös alapelvnek” minősíteni
olyan megoldásokat, amelyek a tagállami jogrendszerek meghatározó többségében
elismertek, különösen akkor, ha ez egyben a legmagasabb elérhető alapjogvédelmi
szintet is jelenti. Fontos azonban megjegyezni, hogy önmagában sem a többségi
álláspont, sem a legmagasabb alapjogvédelmi szint nem határozza meg
automatikusan a Bíróság pozícióját, különösen akkor, ha a döntés jogpolitikai
kockázatát a bírák túlságosan nagynak ítélik meg (pl. a nemi diszkrimináció
tilalmának kiterjesztése a kizárólag házastársaknak adható kedvezményekre
azokban a tagállamokban, ahol házasságot csak különneműek köthetnek).
Szignifikánsan eltérő tagállami
megoldások esetén a „közös” jelzőt a Bíróság értelmezheti a megoldások valóban
közös minimumaként is (pl. az ügyvéd-ügyfél kommunikáció védelmére vonatkozó
alapelvek esetében). A Bíróság ugyanakkor ezt a helyzetet felhasználhatja arra,
hogy valamennyi megoldástól távolságot tartva és az uniós jog autonómiájára
hivatkozva önálló koncepciót vázoljon fel (pl. egyes szekunder jogforrásokban
található fogalmak értelmezése során).
Egyes esetekben a Bíróság láthatóan
nem is tesz kísérletet rendszeres jogösszehasonlításra, hanem a dominánsnak
vagy leginkább megfelelőnek tekintett egy vagy néhány jogrendszer megoldásait
ülteti át az uniós jogba. A jogos várakozások védelme és az arányosság elvei
egyértelműen német eredetűek, de az abus
du pouvoir francia közigazgatási bíróságok által kidolgozott koncepciója is
megtalálta a Bíróság joggyakorlatába vezető utat. Az átvétel során
természetesen a Bíróság az uniós jog szükségleteinek megfelelően alakítja a
koncepciót úgy, hogy az később a gyökerektől elszakadva képes legyen az autonóm
uniós jogrend szolgálatára.
És
mit mond a kristálygömb?
Az Európai Unió ma – történetében
nem először – egyértelműen politikai defenzívába szorult. A tapasztalatok azt
mutatják, hogy ilyen időszakokban az Európai Unió Bírósága hatékonyan képes
ellátni az eddigi vívmányok, az intézmények működőképessége és az integráció
minimális lendületének megőrzéséhez szükséges jogfejlesztés feladatait. A
Bíróság ehhez most is rendelkezik kellő presztízzsel, legitimációval és
önmérséklettel. Ha úgy dönt, hogy ismét felvállalja ezt a küldetést, az
összehasonlító módszerben megbízható és rugalmas eszközre talál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése